2012. augusztus 13., hétfő

Balkezesek Világnapja

Nemcsak a balkezesek tartják számon, hanem egyre többen tudják, hogy ezen a napon van a Balkezesek Világnapja. Nagyszámú kisebbség az övéké. 7-10% illetve 10-20%-os arányt jelölnek meg a különböző tanulmányok, de az általánosan elfogadott a 10%. S ez azt jelenti, hogy minden tízedik ember balkezes. Némi különbség mutatkozik a férfiak és nők között e téren is, a férfiak között több a balkezes, mintegy 12%-uk, a nők között 8%-ot jeleznek. Ami egyben a balkezes nők és balkezes férfiak arányát is megadja, azaz másfélszer több a balkezes férfi. Tehát statisztikailag 10 balkezesből hat férfi négy nő. Az, hogy a férfiak hajlamosabbak a balkezességre, összefüggésbe hozható az ún. tesztoszteron-elmélettel, mely szerint a balkezesség kialakulását az anyaméhben a magzatra ható magasabb tesztoszteron szint magyarázza.
S ha már a hormonok szóba kerültek, érdemes említeni még egy tényt. A homoszexuális férfiak és nők között nagyobb a balkezesek aránya, mint a heteroszexuálisok között. De ez fordítva is igaz, míg az átlagos populációban a homoszexuálisok becsült aránya 10 százalék körüli, addig a balkezesek között ez az arány magasabb. Persze ez csak statisztika!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése