2013. január 5., szombat

Diane Keaton bal kézzel ír

Diane Keaton bal kézzel
dedikál
67 évvel ezelőtt Los Angelesben született Diane Hall. Művészlelkű anyja családneve volt a Keaton, pályája elején ezt a nevet vette fel. A család első gyereke, még három testvére született. A napfényes Kaliforniából 18 évesen New Yorkba ment, hogy színészmesterséget tanuljon. Első jelentős filmszerepét 1972-ben A Keresztapa c. filmben játszotta. 1977-ben az Annie Hall címszerepéért Oscar-díjat kapott. Partnere és rendezője Woody Allen volt. A szemüveges rendezővel volt az első jelentős románca, szakmai együttműködésük hosszabb életű lett, mint a partnerkapcsolatuk. A jóképű Warren Beatty is párja lett, és Al Pacino-val is feliratkozott a híres exei közé. Diane nem ment férjhez, ám amikor betöltötte az ötvenet örökbefogadott egy kislányt, majd néhány év múlva egy fiút. Most kétgyermekes anyaként a színészkedés mellett, producer, rendező, sőt könyvei is megjelentek. Egyik életrajzi könyve (Then Again) nemrégiben magyarul is megjelent Játszd újra, Diane! címmel. Ez az a könyv, amelyben fellebbentette a fátylat ifjúkori bulimiájáról. Persze a filmezést sem hagyta abba, számtalan produkcióban szerepel a sokoldalú színésznő. S amelyeket a kritikusok is díjaztak az Annie Hall óta, ezek az Elvált nők klubja (1996) és a Minden végzet nehéz (2003). A magas színésznő szeret mezítláb lenni, és gyakran láthatjuk filmjeiben is, hogy inkább a bal kezét használja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése