2013. június 1., szombat

Kicsit balkezes, nagyon balkezes...

A balkezesség kapcsán ingadozók a statisztikai adatok, hiszen nem lehetséges a balkezesek megszámlálása, azért sem, mert a balkezességnek vannak fokozatai. Azaz, a balkezesek különböző mértékben bírnak ezzel a jellemzővel. Vannak, akik kevésbé balkezesek, így a balkezűségük akár rejtve is maradhat és vannak, akik jóval „balkezesebbek”, annyira, hogy letagadni sem tudják.
A balkezesség fokozatainak legrészletesebb osztályozása Kramer nevéhez fűződik. Ez alapján nézzük a balkezesség 5 fokozatát! A nagyon gyenge balkezességgel bírók utánzással átszoknak a jobbkezességre. A gyenge balkezes fokozatosan jobbkezessé válhat. Ők könnyebben alkalmazkodnak a jobbkezes világhoz. A közepes balkezesség esetén már segítségre szorul az átszokás, és fáradtságba kerül megszoknia a jobbkezességet, sőt az átszoktatás károsodást is okozhat. Az erős balkezességgel élők számára a jobbkezes cselekvések természetellenesek, ők már igazán balkezesek. A nagyon erős, extrém balkezességgel bíró személy, teljesen ügyetlen a jobb kezével, képtelen a jobbkezességre.
Nem tartoznak a fenti öt csoport egyikébe sem, tehát külön kategóriát kapnak azok, akik se nem balkezesek, se nem jobbkezesek, hanem mindkét kezüket egyforma gyakorisággal és ügyességgel használják, kétkezesek vagy ambidexterek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése