2013. november 18., hétfő

Owen Wilson 45 éves lett

Owen Wilson
bal kézzel ír
Dallasban született Owen Cunningham Wilson néven 1968. november 18-án. Ír vér csörgedezik az ereiben. Katonai akadémián tanult, majd átiratkozott a texasi egyetem irodalomszakára. Két fivére van: az idősebb Andrew, az ifjabb Luke. Velük együtt költözött 1991-ben Los Angelesbe. És mindhárman színészek lettek. Bár Owennek inkább az írás a szenvedélye. 1996-ban forgatókönyvíróként is részese volt annak a filmnek, amelyben mindhárom Wilson-fivér szerepelt. S Owen hamarosan nagy költségvetésű filmekben kezdett játszani. Gyakran láthatjuk őt vígjátékokban, és gyakran filmezik együtt (szintén balkezes) barátjával Ben Stillerrel. Mindezek mellett a 96-os Petárda és az 98-as Okostojás után újra Wes Andersonnal írtak egy filmet: ez volt a Tenenbaum, a háziátok (2001), mely komoly filmes alkotói díjakra lett esélyes.
A sikeres színész és forgatókönyvíró, Owen Wilson kereste, de még nem találta meg a párját. Korábbi partnerei közül említést érdemes Kate Hudson, aki szintén balkezes, és akivel az első szakításukat a férfi drámaian kezelte. Egyik volt barátnőjétől 2011 januárjában született egy kisfia. S úgy hírlik, jövőre újra apa lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése