2014. április 29., kedd

A teniszező ikrek: Mike és Bob Bryan

A tenisztörténelem legsikeresebb ikrei Kaliforniában születtek 1978. április 29-én. Mike, azaz Michael Carl Bryan két perccel előbb érkezett, mint Bob, azaz Robert Charles Bryan. A fiúk szépen megnőttek. Bob a magasabb, ő 193 cm, míg Mike 190 cm. Ennél jobban látható különbség köztük: Mike jobbkezes, Bob balkezes. 
Bob Bryan bal kézzel ír, Mike Bryan jobb kézzel ír
Szüleik is teniszeztek, anyjuk többször indult Wimbledonban és ma is teniszoktató. A fiúk már hatévesen tornát nyertek párosban. És eredményeik később bíztatóak voltak egyéniben is. Bár a szüleik óvták őket, hogy egymás ellen játsszanak. Igazán sikeresek párosként lettek. Több Grand Slam győzelem mellett, elmondhatják magukról, hogy olimpiai bajnokok (2012 London). A kaliforniai testvérpár mindent megnyert a teniszben, amit lehet, jelenleg is világelső.
Mindketten megnősültek már, Bob már egy kislány apukája. Zenerajongók. Kezdetben apjukkal együtt zenéltek, aki gitározott, Mike dobolt, míg Bob billentyűs hangszereket játszott. Később barátaikkal együtt muzsikáltak. Ha kell Bob a basszusgitárt, Mike a szólógitárt is pengeti. Aligha találhatnánk ideillőbb felvételt róluk, mint közös dalukat, melyet saját bandájuk játszik, és amelyben láthatjuk őket írni is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése