2015. március 8., vasárnap

Camryn Manheim színésznő bal kézzel ír


Az amerikai színésznő 1961-ben e napon született, bár akkor még a nőnap nem volt világnap. Debra Frances Manheim néven New Jersey államban született és Illinois államban nőtt fel. Szülei és fivére is tanárok. Őt a színjátszás középiskolásként kezdte érdekelni. A nevét húszéves korában változtatta meg. Amikor pedig negyven lett már karjaiban tarthatta néhány napos kisfiát, aki azóta már a kamaszkorba lépett
Camryn Manheim komoly színészi tanulmányokkal a tarsolyában kezdte pályáját 1983-ban és azóta tehetségét több díjjal is elismerték. Emmy-díjat és Golden Globe-ot is kapott az Ügyvédek c. sorozatban nyújtott alakításáért, amely egyik legismertebb szerepe. A magas és testesebb, de szép arcú színésznőt még a Szellemekkel suttogó Delia Banks-eként ismerhetik a nézők.
„Színésznő, aktivista, író, producer és lázadó” kategóriákba sorolják a honlapján. Az utóbbi magyarázata lehet, hogy lelkes emberi jogi aktivista, több kisebbség jogai mellett kiállt. Ő maga is a balkezesek közé tartozik. Camryn Manheim bal kézzel ír, az alultartást alkalmazva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése