2016. április 12., kedd

Ed O’Neill hetvenéves lett


Ed O'Neill
bal kézzel ír
Edward O’Neill 1946. április 12-én született egy Ohio állambéli városban. Az elsőszülött volt, s még négy testvére lett. Kétkezi munkával kezdte a középiskolát követően, majd egyetemre járt ahol színészetet is tanult. Profi futballista volt, aztán középiskolában tanított, miközben már színészkedett is. Színházi szerepei mellett tv- és filmszerepeket is vállalt.
Híres szerepe Al Bundy az Egy rém rendes család c. sorozatból. 11 éven keresztül formálta meg a sorozatbeli család fejét, miközben maga is megnősült negyvenévesen hosszú együttélés után. Egy színésznőt vett feleségül, s többéves kihagyás követően újra egy pár lettek, s azóta már két lányuk is született.
Ed O’Neill újabb „családos” vígjáték sorozat a Modern család főszereplője 2009-től, mely igen népszerű lett és több évadot ért meg.
Már elmúlt hatvanéves, amikor másfél évtizednyi gyakorlás követően fekete övet szerzett a brazil Jiu-Jitsu-ban. 2011-ben pedig csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.
Ed O’Neill balkezes és bal kézzel is ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése