2017. augusztus 20., vasárnap

Etgar Keret is balkezes

Izraelben a kortárs irodalom legnépszerűbb képviselője és méltán ismert a nagyvilágban is. Szülei lengyelországi zsidók, ő már Izraelben született 1967. augusztus 20-án. Így éppen ma tölti be ötvenedik évét. Maga vallja, hogy írás közben érzi szabadnak magát. Nemcsak egyéni hangú prózát ír, (javarészt groteszk novellákat), de képregények, gyerekkönyv és forgatókönyvek is fűződnek a nevéhez.
A felesége Shira Geffen színésznő, akivel nemcsak az életben, de az alkotásban is társak. 2007-es Medúzák c. filmjük több filmfesztiválon elismerést kapott, hazánkban is vetítették. Egy könyve is megjelent magyarul – bár lenne azért miből választaniuk a kiadóknak – és két éve éppen e könyv megjelenése kapcsán ellátogatott Magyarországra is (De járt már itt még itt 2001-ben is.)
Aligha meglepő, hogy Lengyelországba még gyakrabban látogat. És nemcsak azért, mert Varsóban található a róla elnevezett lakóhely, mely a világ legkeskenyebb lakása, és 2012-ben Keret lett az első lakója. Ugyanebben az esztendőben hunyt el az édesapja. Az ő fia, Lev akkor 7 éves volt. Ennek az együtt töltött hét évnek a folyománya, néhány évvel későbbi könyve, melynek címét magyarra így fordíthatnánk: A hét jó esztendő.
Etgar Keret balkezes, és a róla készült fotók alapján tolótartással ír, amit persze nem nevezhetünk így minden esetben. Amikor az izraeli szerző saját nyelvén ír, és mivel a héber írás jobbról balra halad, ami a balkezeseknek testhez állóbb, valószínűleg természetesebb lehet számára is. A dedikációit gyakran egyszerű rajzokkal együtt készíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése