2018. január 14., vasárnap

Howard Carpendale bal kézzel ír

Howard Victor Carpendale 1946. január 14-én született Dél-Afrika egyik nagyvárosában, ahol apja üzletemberként dolgozott. Kamaszként főleg a lányok és a sportok érdekelték. Súlylökésben ifjúsági bajnoki címet szerzett. Mivel szülőhazájában nem indult be énekesi karrierje, Európában próbált szerencsét. Húszévesen előbb Angliában énekelt, majd Németországban folytatta. Az első lemeze 1970-ben jelent meg. Carpendale a 70-es, 80-as évek egyik legkedveltebb német popénekese volt. 1974-ben már saját kompozíciói is voltak, így zeneszerzőként is megjelent. 1977-es a legnagyobb slágere a Ti amo német verziója. S ugyanezen esztendőben született az első fia, aki betöltötte 40 évét és színészként ismert Németországban. Második fia amerikai partnernőjétől született 1988-ban.
Carpendale Müchenben él párjával. 2003-ban jelentette be a nagyvilágnak, hogy a szklerózis multiplex-szel él együtt, a diagnózist már 30 évesen tudta, de a betegsége nem olyan agresszív, hogy akadályozná életében és munkájában.
Túl a hetvenen sem tétlenkedik. A balkezes muzsikus, aki íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat és az ún. tolótartással ír, nemcsak fotókat és hanghordozókat írhat alá mostanság. 2016-ban jelent meg Az én időm című könyve. 2017 októberében jelent meg új albuma. A német előadónak erre az évre sem üres a koncert-naptára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése