2018. április 15., vasárnap

Carol W. Greider bal kézzel ír

Carol W. Greider
friss Nobel-díjasként
A Nobel-díjas nők nem túl népes csoportjának éppúgy tagja, mint a balkezes kisebbségé. 2009-ben, 48 évesen kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat két kollégájával együtt annak feltárásáért, hogy a kromoszómákat hogyan védik a telomerek és a telomeráz enzim. A kitüntetettek között volt az az Elizabeth Blackburn is, akinek laboratóriumához 1984-ben végzős hallgatóként csatlakozott.
Carolyn Widney Greider Kaliforniában született 1961 április 15-én. Apja atomfizikus, anyja biológus volt. Egy bátyja van. Amikor édesanyja elhunyt, Carol még csak első osztályos volt. Tízesztendős korában apja Németországban kapott munkát, ő pedig testvérével együtt német iskolában tanult. Az egyébként igyekvő lányról ekkor derült ki, hogy diszlexiás. Visszatérve az Államokba, a középiskolában már egyre jobban ment neki a tanulás. 
Tengerbiológusnak készült, aztán a biokémia és a molekuláris biológia bűvkörébe került. 23 esztendősen találta meg a telomeráz enzimet és majd negyedszázaddal később vehette át a Nobel-díjat.
Közben 1987-ben megvédte doktoriját, s folytatta tudományos munkáját. 1993-ban egy tudomány-történész felesége lett, egy fiúk és egy lányuk született. 2011-ben váltak el.
A molekuláris biológus Carol W. Greider bal kézzel ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése